A hűséges kutyák koronázatlan királya, avagy a bordói dog

Bordói dog, avagy minden, amit tudni érdemes az adott kutyafajtáról

Alapvetően az első benyomás nem éppen az a bordói dog- ról (legalábbis nekem) hogy mennyire kedves és hűséges, sőt gyakran gyermekbarát kutya tud lenni, mégis úgy gondolom, hogy alapvetően a zord, mogorva olykor kifejezetten ijesztő és harcias külső egy meleg, szerető, sőt hűségesen ragaszkodó kutyát takar. Természetesen alapvetően még mindig harci kutyáról beszélünk, mégis úgy gondolom, hogy megfelelő környezetben, bizony egy végtelen kedves kutyust ismerhetünk meg a kutyus személyében. Ami számomra nem éppen a legkedvezőbb szempont egy kutyánál és éppen ezért feltétlen fontosnak tartom ezt a tényt őszintén megemlíteni, hiszen semmiképpen nem szeretnék senkit hiú ábrándokba kergetni, hogy bizony ez a kutya típus alapvetően nyálcsorgató kutya, ami számomra bizony kizáró ok egy kutyánál higiéniai okok miatt, viszont jól tudom, hogy sokak nagyon vonzódnak az ilyen jellegű kutyusokhoz. Érdekes, hogy magának a kutyának egyrészt van egy viszonylag zord, külseje, amely nem éppen bizalomgerjesztő számomra, viszont például a barátom kifejezetten szereti az ilyen jellegű kutyákat és édes teddy mackószerű lényeknek tartja őket. Mindenesetre tagadhatatlan jellembeli erénye, hogy más kutyatípusokkal ellentétben bizony nagyon-nagyon hűséges a gazdájához. Így mindent összevetve annak, akinek szimpatikusabb az a típusú kutya fajta, ami zömökebb, kicsit ijesztőbb és harcias, annak nagyon tudom ajánlani az adott fajtát, hiszen abszolút jó választásnak bizonyul ez döntés számukra és nem utolsó sorban valljuk be, hogy házőrző kutyának sem utolsó egy ilyen jellegű bordói dog. Ugyanis ha én akarnék betörni, biztosan messziről kerülném az olyan házakat, melyeket egy ilyen jellegű dog őriz.

A bordói dog gondozása és mozgás igénye

Szintén nyomós érv a bordói dog mellett, hogy mivel nincsen hosszú szőre, így univerzumokkal könnyebb annak a tisztítása, mint mondjuk egy hosszabb szőrű, komoly gondozást igénylő kutyának. Ez abszolút nyomós indok az ilyen jellegű kutyák mellett. A szőr mellett viszont nagyon érdemes oda figyelni a kutya bőrének a „redőire” vagy nem is tudom, mi lehet ennek a pontos, szakszerű elnevezése. Ugyanis a nyakukon elhelyezkedő redők bizony potenciális fertőzési lehetőségeket tartogatnak, amiket jobb lenne elkerülni hiszen nagyon könnyen megbújhatnak ott kisebb kosz szemek, baktériumok. Sőt akár még akár egy nagyobb erdei séta esetén kullancsok is, melyek nyilvánvalóan tudjuk, hogy bizony komoly fertőzésekkel is járhatnak, ha nem vesszük időben észre. Így mindenképpen tegyünk hangsúlyt arra, hogy legalább hetente egyszer, de inkább többször, alaposan nézzük át a kutyusunk bőrét és minden egyes kis részletet vizsgáljunk át, illetve tisztítsuk meg, nedves kendővel, vagy egyéb bőr tisztító szerrel. Szintén nagyon fontosnak tartom kiemelni, abban az esetben, ha a bordói dog-ról beszélünk, hogy bizony feltétlenül szükséges a rendszeres mozgás az adott kutyafajta számára, illetve a közérzetének és az erőnlétének az egészséges fennmaradásához is elengedhetetlenül fontos az, hogy megfelelő kondiba legyenek az adott kutyafajták. Ami viszont sajnos nem előnyös az adott kutyafajtánál, hogy bizony nagyon hajlamos tud lenni mindenféle betegségre az enyhe meghűlésektől kezdve az egészen komoly betegségekig is. Így amennyiben ilyen jellegű kutyafajtát, vagyis bordói dogot választunk, feltétlenül és fokozottan figyeljünk az egészségére és rendszeres jelleggel járjunk házi orvoshoz, ugyanis házi orvos segítségével, még a meglévő problémákat is még idejében kezelni tudják. Akit bővebben érdekelne az adott fajta, az látogasson el a következő weboldalra https://www.pet4you.hu/kutya/fajta/Bordoi_dog-614.

A Bordói dog nevelése és tartása

Alapvetően úgy gondolom, abszolút nem egyszerű feladata vág az a bátor jelentkező bele, aki a bordói dogot válasza magának társul, hiszen nagyon makacs kutyáról beszélünk abban az esetben, amennyiben nem megfelelően neveljük őket. Így már kölyökként nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a kiskutya nevelésébe, hogy majd felnőttként viszonylag könnyen kezelhetővé váljon. Határozott nevelésre van szükség a bordói dog nevelésében és bizony ezt a nevelést is csak a gazdájától fogadja el. Bár nem éppen a leginkább szeretet éhes kutyának tűnik mégis hatalmas figyelmet és gondoskodást igényel, szereti, ha sokat foglalkoznak vele és szeretgetik a gazdái. A táplálása viszonylag kényesebb kérdés ugyanis mindenképpen nagy energiát kell ebbe fektetni, mivel a jószág nagyon érzékeny gyomorral van megáldva.

Mindent összevetve nem a legkönnyebb választás a bordói dog, de egészen biztosan nem fogja végül megbánni senki sem, hogy emellett a fajta mellett döntött, ugyanis hűséges szerethető állat.